2012. március 16., péntek

Kincsek a nagyitól :)

Egy kicsit elvesztem, de muszáj volt tartanom pár nap szünetet, mert úgy éreztem felemészt a mindennapi rohanás és egy perc időm sem volt már magamra. Rengeteg dolog várta már, hogy elintéződjön, de sajnos maguktól nem sikerült. Őszintén bevallva meg hát alkotói válságban is szenvedtem, de próbálom magam alá gyűrni. 
A minap a drága nagyiméknál voltam és mit ad Isten épp szelektált, tavaszi nagytakarítás tartott, amibe term. engem is belevont. A nagy emlékáradat, történet és az egyéb sztorik közepette a "kidobandusz" címszó alatt futó kosarat stíröltem és megpillantottam pár nagyon szemrevaló tárgyat, dolgot, ruhát..stb. Mivel már "Mamuszkának" nem kellett (Nagymamám, én így hívom:D) nagy nehezen a megválás gondolatát rebesgette, így amire fájt a fogam elhoztam. Rengeteg olyan dologra sikerült lecsapnom amik az üzletek polcain is visszaköszönnek nekünk csak baromi drágán, mert ahogy mondják: Retro. Most már mindegyik ruhadarbanak tudom a kis történetét, Mamuszka elmesélte Nekem, szóval felvagyok készítve mi lesz, ha felveszem pl a piros ingecskét. :D Amiket elhoztam azoknak egyébként itthon a felére még azt mondtam, hogy ezt kár volt mert én aztán ezt fel nem veszem, de rájöttem, hogy anyagnak, vagy ha másnak nem, de törölgetős ruhának jó lesz :DD

Még akad 1-2 olyan darab is ami még anyumé volt, de Mamuszka őrzögette, de még a Dédimtől is származik 1-1 számomra értékes és "becses" darab.

Nem is tudom honnan kezdjem el, mert annyi minden van, hogy el vagyok látva egy darabig ilyen fajta ruhákkal, de akkor kezdem is "random" sorrendben. Még rengeteg darab vár átalakításra, mert vagy nagy, vagy nem tetszik rajta egy ici-pici dolog. Hétfőn viszem varrónőhöz, hogy igazítson pl a blézereken stb.

A képek nem a legjobbak, elnézést, de csak magamat tudtam és nem a legjobbak voltak a fények sem :( Próbáltam úgy hogy simán, vállfára, de annyira semmilyenek, hogy muszáj volt felvennem őket, de a vállfás képeket is berakom nektek!

Ezt a vastagabb sötétkék színű kardigánt, pulcsit láttam meg először és nem tetszett, de felvéve már annál inkább. Vastag, átmeneti "kabátnak" is megfelelne, nagyon puha és durván "retro" ami korszakát éli jelenleg. A válltömések (ami nagyon gyakori volt akkor és elég sok ruha amit választottam birtokol ilyet) kicsit még furák, elég nagy vállam van Nekem azok nélkül is, de amik nagyon zavarnak azokat úgyis kiszedetem.




Ez az ing tetszik a legjobban, ez még Anyukámé volt. Tetszik, hogy zöld és ebben tetszik a legjobban a válltömés, nagyon szép olyan mint egy blézer vagy nem is tudom. Én nem gombolom be, nem is fogom sose szerintem mert úgy béna..:D Alá egy egyszerű basic felső...ahhhhw *.* :) Tetszik! 

Imádom a kockáit és, hogy ilyen gyönyörű mély zöld :)


Ez a piros még Mamuszkáé volt, inkább nem mesélném el a történetét :P
Nekem nagyon tetszik, romantikus szexisen nőies...Naná, hogy elhoztam.

Engem a márványos kőre (vagymire:D) emlékeztet. Nem?


Kaptam Tőle 3 blézert is, amiket átalakíttatni fogom, mert a válltömések nagyon nem tetszenek és a hosszuk sem, szóval varrónőre bízom majd őket. A piros nagyon durva, a válla borzalmas, de az elképzelés, hogy buggyos ujjú, húzott vállat csináltatok neki. A 2 egyébként nagyon hasonló színű blézer alját meg felszegetem, mert nem tetszik, hogy ennyire a fenekem alá ér.


Tök véletlen maradt rajtam a kék pulcsit, de nagyon tetszik ez a 2 szín együtt....vélemény? :P
Ez a kedvenc, a színe is jó, viszont a válltömés itt is befigyel :(
A 2 szürke blézer csak első látásra ugyanaz, amúgy a gombok sem és az árnyalatuk sem az, az utolsó kékesebb élőben és a gombja is szebb.


Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ez a farmer ing szerű valami, ami fekete és hát tuti nem női személy birtokolta anno, anyum bátyjáé volt, de elhoztam, mert ki látja, és mert jól áll :P :DDD

Erről beszéltem, így annyira sz*r és semmilyen, hogy legszívesebben lehánynám..:D (bocsi) ezért csináltam "felvevős" képeket. :)



Ezt a kötött kék pulcsit meg aznap "szedtem le" nagyimról. Épp ez volt rajta és hát mondtam neki, hogy ez nagyon sürgősen kell, mert beleszerettem a színébe és mit ne mondjak IMÁDOM! :$



Ezt csak azért, mert tetszik itt vékonynak tűnik a derekam :DDD


Egy sima, egyszerű inkább tört fehér pólót is elhoztam, nem hiszem, hogy utcára, hétköznapokba hordanám, mert nem szeretem ezt a fajta "piszkos" színt, de ha másra nem is, pizsamának vagy valami alá a gallérja miatt jó lesz :$

Őőőőm kicsit gyűrött, de hát kisebb bajom is nagyobb volt annál, hogy én most vasalgassak..hihi :P



Ez a barnás-sárgás ing, blúz meg anyáé volt, mikor várandós volt velem, vagy valamelyik tesómmal :D
Túl nagy, de övvel, kiengedve szerintem vagány :D (vagány!?)
Bársony, annyira nem szeretem ezt az anyagot, de hát ez van. Tetszeni tetszik, elhoztam mintsem, hogy a kukába kerüljön vagy a kutyák alá :D




Ez az apró kockás zöld ing meg hát annyira cuki és tavaszias, hogy nevettem is egyet, hogy naná, hogy elviszem, szerintem nagyon különleges. 




Ezt nem nagyon akarta engedni, mert túl szép ahhoz, és tényleg. :D Gyönyörű ez a kék szín és hogy átlátszós ez az ing. Elegáns...ááá nincsenek rá szavak :$

Nem tudom megmondani milyen anyag lehet ez, de átlátszóóó! :D
A fejemet minden képről le kellett, hogy vágjam, borzalmas és akkor mostam hajat, elhihetitek, sehogy sem állt :$


Volt még egy vastagabb szövet kabát amit elhoztam, mert fantáziát láttam benne, de nagyon nagy, mondjuk ez ilyen szabású, de egy övvel felvettem és nem vészes, de nem tudom hordjam e...Szerintetek? Bár már ehhez kicsit tavasz van már, de lehet, hogyha esetleg hűvösebbre fordult az idő.
Nagyinak kis híján a bokájáig írt, nagyon vicces volt, nekem kb a térdemig, hahah :D

Áááá így visszanézve szerintem nagyon gáz..megy a kutya aláá :'(


Tudjátok volt/van az a tipikus ünneplős fekete nadrág. Nah, pont olyat hoztam el, kicsit nagy, ebből is be kell venni vagy valami. Trapéz szárú, barátkoznom kell vele rendesen..:D Felvenni még nem mertem, főleg lefényképezni nem, mert leesik :D



Hát kb ennyi amit "zsákmányoltam" a Nagyinál. Nagyon vicces kis nap volt. Imádom! :$

Elnézést a képáradat miatt és a minőségükért..:$ 

Hogy tetszik a felhozatal csajok? Ugye, hogy mindegyik tökre vállalható? :D Volt ízlése a nagyinak azért :P Ti szoktatok ilyen régi/retro ruhákat kölcsönkérni a nagyszülőktől? Melyik darab tetszik Nektek a legjobban, viselnétek valamelyiket?

Puszi: Nikó

9 megjegyzés:

  1. az első kék kardigán, és a kék pulcsi a kedvencem :$ bezzeg az én mamám nem szelektál csak gyűjtöget :D:D főleg a cipőket :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Wow! én cipőket nem is kérdeztem/néztem, mert Ő pinduri, szerintem 36os lehet a mérete, nekem meg 39es..:D

      Törlés
  2. Az én nagyijaimnál mért nem lehet ilyen kincseket találni?:/ Minden régi ruhát kidobáltak már. :S
    Az első kardigán és a szövet kabát a kedvenceim *-* Gyönyörűek! A szövetkabátot szerintem próbáld meg olyan övvel ami szövetből van. :D De nekem öv nélkül is tetszene.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik minden, olyan jó kincsekre lehet bukkanni a nagyiknál :D. Mi a piros kardigán története? Mondd el mondd el mondd el :D

    VálaszTörlés
  4. nekem a fekete kabát a kedvencem :)

    VálaszTörlés
  5. a kék kardigán és a fekete kabát a kedvencem:)
    meg a piros blézer,persze.:D

    VálaszTörlés
  6. Nekem a kötött kék pulcsi jön be nagyoooooon *_* de a citrom kockás ing is nagyon ott van, jó kis darabokat szedté össze!!

    VálaszTörlés
  7. én is Mamusznak hívom néha a mamákat :'D tökjóó :)

    VálaszTörlés
  8. szerintem ne zavarjon a válltömés, képen nem vészesek. max cseréltesd kisebbre, ha úgy érzed, ellenben ha már beleszánták, nélküle furán tud állni(tapasztalat:D)
    úú,az a blézer az elején,meg a kabát...irigykedemD:

    VálaszTörlés