2012. március 24., szombat

Random drogéria! :)

Szombat, de mégis suli, erre már szavak sincsenek...-.- Nagyon fáradt, nyűgös, éhes, minden bajom volt, barátnőmmel bementünk az Árkádba, Neki pisilnie kellett, én meg baromi nagy éhségben szenvedtem :D
Benéztünk ide-oda, múlattuk az időt, nem volt pont akkor szándékomban, hogy vásároljak, de a Rossmann-ba muszáj volt bemennem (na jó, a muszáj erős tulzás azért:P). Ilyen alapvető dolgokat akartam venni, meg amik elfogytak, + még amik spontán megtetszenek. A DM-be is bementem, mert Garnier BB krémet kerestem, de ott sem és a Rossmannba sem találtam :O Nem tudom hova dugták el :D




Rossmannba vettem tehát egy Bio szappant, aminek isteni illata van, körömvirág és méz...kíváncsi leszek rá, ha érdekel titeket szóljatok és szánok neki egy külön bejegyzést :)

Hajlakkot kerestem és az egyik blogon láttam, hogy az Isana hajlakkjai "elmennek" így vettem egyet, fogalmam sincs, hogy melyiket említette az akkori bejegyzésben, de valamilyen 5+-osat vettem, hát ha ez nem tartja meg a loknijaimat, akkor semmi :D

Még a jó múltkori kívánságlistán szerepelt a Rival de Loop 2 fázisú sminklemosója, most megvettem, bár csak nagyon kétségek között mert sok rosszat is hallottam róla, de már muszáj volt valamit vennem, mert elfogyott amim volt és mindenképp váltani szerettem volna.

Női dolgok..blablabaaa, meg fogkrém :DDD igazán kivehettem volna őket a képből, de ha így tettem volna akkor nem bizonyosodhatott volna meg újra, hogy mekkora kretén vagyok :))))


Essence körömlakkjait többször "lefikáztam" már, hogy nekem nem jöttek be, sz@r, nem tartós..ááá.
Most viszont megtetszett 2 gyönyörű lakk, az egyik a "Nude Glam" kollekciója, jah és alig tudtam választani a szebbnél szebb natúr árnyalatok közül,de végül a "01-Cotton Candy" árnyalatot dobtam a kosárba.
Imádom a lila színt és ez meg egy alapdarab szerintem, apró arany, kék csillámok vannak benne "86-Lovely Secret" a neve, azt hiszem. Lesz velük egyébként NOTD, mert ezek olyan lakkok, hogy nem lehet őket rejtegetni:P
Egyébként meg gyűjtő lettem, vagyis gyűjtöm az Essence colour&go lakkokat, mert rájöttem, hogy szerelmes vagyok a kis üvegcséjükbe és szépen mutatnak a polcomon, sorban...már 5-6 db om van, még jó, hogy nem drágák, tudom bővíteni a kollekciót...

Arcgyantát már jó rég vásároltam, akkor is más milyet, de most váltani akartam és így a "sima" pink X-epil hideggyanta csíkokat vettem meg, kíváncsi leszek, de szerintem nem sok eltérés lehet (semmi) az érzékeny bőrűeknek való, zöldtől :)

A szájfényt még kb 1 vagy 2 héttel ezelőtt vettem, de nem volt alkalmam megmutatni. NYC 576-os szájfénye, jelenlegi kedvenc, imádom! :)

Annyira nem vittem túlzásba, élni nem volt kedvem abba a cipőbe amibe mentem, már azon voltam, hogy hisztirohamot vágok le a mozgólépcsőnél :D

Ti vettetek mostanában valamit? Titeket nem hozott lázba a tavasz és a változás szele? Én rengeteg új, színes kiegészítőt, ruhát szeretnék majd vásárolni, kezdve a cipőktől a napszemüvegekig, bármit, ami olyan "tavaszias". Ti hogy vagytok ezzel? :)

Sok puszi, érezzétek jól magatokat a 7végén :)
Nikó

7 megjegyzés:

  1. Nekem a zöld x-epil sokkal jobban működött, mintha hatékonyabb/erősebb lenne, és nem lett tőle sebes a bőröm, pedig a rózsaszíntűl többször lett heges a szám fölött:(

    VálaszTörlés
  2. én is csak nézem-nézem-nézem a sok szépséges tavaszi ruhát és legszívesebben mindet megvenném :D

    VálaszTörlés
  3. Oh, én ma annyi mindent láttam Budapesten...nagyon hosszú lenne a ' Mit szeretnék..' listám :)

    VálaszTörlés
  4. Én most próbálom visszafogni magam és csak ötleteket gyűjtök, majd a glamouros hétvégén rászabadulok az Arénára. :) Az a szájfény szépnek tűnik, majd meglesem.

    VálaszTörlés
  5. Minek nektek arcgyanta? de komolyan. nem hiszem,hogy egészséges fiatal nőként olyan lenne a hormonrendszeretek, hogy bajszotok-szakállatok lenne. még az én elcseszett hormonrendszerem sem elég durva hozzá, hogy bajszot gyártson.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Áááá nekem nagyon durva (volt) régebben szőkítette a kozmetikusom, de még jobban látszott...sötét is és ami a legjobban zavart talán, hogy hosszú volt :D abszolút begubóztam akkor miatta és kb 1-1,5 éve gyantázom/gyantáztatom...látszana nagyon ha nem :(

      Törlés