2012. április 8., vasárnap

Változtassak? :O

Amióta blogolok rengeteg mindenben tudtatok eddig nekem segíteni. sokszor kértem/kérem ki a véleményeteket amit maximálisan be is tartok és értékelem és adok is rájuk. Akik már jobban ismernek azok tudják, hogy már nagyon nagyon régóta szeretnék a hajszínemen változtatni, de egyszerűen vagy nem mertem/merek vagy mindig meghátrálok mert mégis tetszik a mostani hajam (ilyen ez a szakma:D)

Azt tudni kell, hogy én kb 14 éves korom óta festetem a hajam, először csak sokáig szinezővel, fodrász által gesztenyebarna színre, aztán egyre sötétebb színeket kértem, míg egyszer barátnőm befestette a hajamat itthon, szintén igazából színezővel sötétbarnára ami már már fekete lett.

Imádtam, akkoriban, sőt még most is ilyenes a hajam, visszatértem hozzá, mert volt egy időszak (tavaly nyáron)
mikor tényleg elhatároztam, hogy világosítok és szépen fokozatosan szőkülök ki.

Elmentem fodrászhoz, direkt ahhoz jelentkeztem be ahova anya is jár/járt, mert tudtam hogy nem fogja elrontani, hisz ilyen mester meg oklevél hegyek vannak kint a falán...bla bla bla.
Akkor tört volna el a lábam mikor beléptem a szalonba -.- Az egy dolog hogy a fél napomat ott töltöttem mert mindenkit elém hívott, (részletkérdés) de még a tanuló fodrászra is bízott. Oké, már máskor is láttam ott a csajt, gondoltam nem egy hajas gyilkos ki kopaszra "operálja" majd a fejemet és csonkítja le valami hidrogénes cuccal. Természetesen ott konzultáltak egymással(mint valami Grace Klinka, öcsééém :()

Végül valamit csináltak vele, lényegtelen, de olyan csúnya Ron Whisley-s vörös lett, az alapkoncepció középbarna helyett, hogy az hihetetlen. Na most, én elhiszem, hogy ez egy hosszadalmas folyamat, de akkor is, nem azt kértem, hogy full feketéből legyen 1 lépésben platina szőke...és akkor már kb 4-5 hónapja nem is festettem a hajam, szóval kifakult már és kb olyan csoki barna színű volt.
Mind1 is, nem idegesítem fel magam megint :@

Aztán rá 1-2 hónapra már itthon festettem a hajam, a szomszéd csaj csinálta nekem, középbarnásra ami szintén picit sötétebb lett, mondjuk felül világosabb volt mint alul, de ez a fodrász után is így volt.

Később olyan november-december felé meg már frankón sötétbarna lettem, tetszett is.
A Palettés posztom után sokan írták, hogy jól áll, ne legyek világos...stb.
Most mégis úgy érzem, hogy olyan hajat akarok ami nem ilyen unalmas, melírokkal, színátmenetekkel vagy valami kis élettel.
Taaz.com-on töltöm most időm nagy részét hajakat alkotva magamnak basszus, hogy melyik állna jól

Gondolok itt:

Világosas, vöröses barnára

Eleve ilyet akartam, mikor elmentem ahhoz a sarlatánhoz :D
1

Szőke

Minden álmom hogy szőke legyek, de nem tudom jól állna e. A szemöldököm nem annyira sötét a bőröm világos és hát zöldes barna szemem van :$
2
Jó tudom ezek gáz képek, meg nagyon látszik, hogy nem igaziak, de azért a lényeget kilehet venni, ugye? :$


Ez csak azért mert annyira vicces ...xd
3

Barna színek

Talán ezek azok amikhez azért akkora elhatározás nem kell, mert nem nagy változások, de azért mégis !?
4
Lehet röhögni, tessék..xd csak a színét nézzétek könyörgöm..:D

5
húú, ennél kirázott a hideg, tökre olyan mintha eredeti lenne :) nem is látszik annyira hogy oda*** taaz-al :D
Kedvenc *.*

KÉK XD
6
Nem is hezitálok tovább, ilyen lesz és kész :DDD

Annyi sok haj van, hogy szinte mindet "felpróbáltam" :D

Ez már inkább vörös, nem?
7

Ez a kedvenc színésznőm haja :$
Kaley Cuoco <3
8

Rövid haj, de gáááz :O
Ezt csak kíváncsiságból néztem meg, vicces és megdöbbentő
9

Érdekességképp még egy feketét is beraktam nektek :D
10
Ez szerintem már azért felejtős, mintha 35 éves lennék :(


Szerintetek melyik hajszín állna nekem jól, jobban? 1-10-ig :)
Tudom, hogy kicsit megtévesztő így odaretusálva egy idegen haj a fejemre, de azért jó kiindulópont, nem? :$

27 megjegyzés:

  1. A szőke nyugodtan mehet, nekem is sötétebb a szemöldökön, fehér a bőröm. De a kék is vadító :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Véééégre valaki aki támogatja a szőkét :D

      Törlés
  2. az első hajszín nagyon jól áll !!!!!!!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem teljesen mindegy milyen színű a hajad ilyen szépséges pofival :)
    Az első kép a favoritom, tehát: 10
    A második kép: 8
    A harmadik kép: 2
    A negyedik kép: 7
    Az ötödik kép: 5
    A hatodik kép: 3
    A hetedik kép: 6
    A nyolcadik kép: 4
    A kilencedik kép: 1
    És a tizedik kép: 9
    De ez csak az én véleményem! :))
    Pusy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Deéééédes vagy Zsanci! <3
      Ez nagyon jól esett!!! Köszönööööm!

      Törlés
  4. Szerintem az első és a negyedik állna jól, szerintem ne legyél szőke. :) Bár, úgyis te döntöd el :)

    VálaszTörlés
  5. Szerintem az első és az utolsó ami nagyon jól áll :)

    VálaszTörlés
  6. Nekem az első a 4-es és az 5-ös a kedvencem :)

    VálaszTörlés
  7. Az első és a kedvenced , ami olyan természetes a befutó ! Nagyon csini lennél velük :)

    VálaszTörlés
  8. 1-es és 7-es ami szerintem a legjobban áll :)

    VálaszTörlés
  9. Az 5. vagy az utolsó állna szerintem legjobban, viszont ha megfogadod a tanácsom, akkor megköszönöm, ha meg nem, az sem baj, ha világosítani akarod, azért mindenképp fodrászhoz menj, és egy alkalommal csak max. 2 árnyalattal legyen világosabb, majd 3-4 hét után menj vissza, hogy regenerálódhasson a hajad.
    És persze, aranyos, hogy kikéred a véleményünket, de azért a saját szívedre hallgass, meg a fodrászra, hogy mi az, amit ki lehet hozni belőle! :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy megfogadom, őszintén szólva nem is csináltattam volna meg itthon vagy így barátnők által, mert a hajam a mindenem.
      Ezek a vélemények csak kiinduló alapok, természetesen a szívem után megyek majd. És jó, hogy mondtad ezt a 2 árnyalati világosítást, így fogom tenni/csináltatni :) <3

      Törlés
    2. Az a baj, hogy nagyon sokan nem értik meg, hogy a haj is "érző lélek" és tönkremehet a világosítással, és azonnal drasztikus változást akarnak, de nem lehetséges, illetve igen, de akkor a hossztól el is lehet búcsúzni.. :S
      Egyébként érik már pár hete egy ilyen bejegyzés, de még nem szedtem össze eléggé a gondolataim :]

      Törlés
    3. Úúúú én nagyon várom! :)

      Törlés
  10. 1 vagy 2 vagy 8 *-* De az első a legjobb! :)

    VálaszTörlés
  11. az első nagyon tetszik és még egy két világosabb szőke csíkot el tudok benne képzelni, de nem azt a műmelírt, hanem ilyen természetes hatásút, mintha nap szívta volna.

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm lányok, tényleg sokat segítetek ezzel <3

    VálaszTörlés
  13. Én az elsőre tippelek, de a világos szőke is tök tuti lenne *_* Csak ne nyírasd le rövidre, az nem állna túl előnyösen gondolom nem is akarod, csak a szín miatt tetted be :p

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. SOHA nem vágatnám le rövidre, köcsög gyerekkorom jut róla eszembe, mikor anyám tövig levágta mert mindig összekajáltam és összerasztásodott..xd

      Törlés
  14. A voros arnyalatok jól allnak,fodraszt NE szidd,a fekete v. Sbarna ugymond ,,beèg,, a hajba, tobbszori nekifutassal lehet lehuzni, addig igen furcsa szinekben tud pompazni.Általában hosszu hajnal 2-3 lehuzas is kellhet,adding bizony mindenfele szin lesz a hajadon.

    VálaszTörlés
  15. nekem a 2-es és az 5-ös jön be leginkább

    VálaszTörlés
  16. Szió! :)
    Bocsi, hogy csak most írok a posztodhoz, de most találtam a blogodra :D
    Szóval nekem komolyan mindegyik tetszett, a fekete is. A szőkítésről mondanék pár szót.
    Nekem padlizsán vörös volt a hajam, majd világosabb melírral(uhh de gáz volt :D oké akkor divat volt) Aztán csináltam pár hasonló képet, mint Te is most és poénból egy platine szőkét is. A fodrászomnak annyira bejött, h a végén rábeszélt :DD
    Talán 1 év is eltelt, h szőke lettem teljesen! Mképp fodrásszal kell csináltatni és lassan. És a végén egész őszes platina is volt. Azóta eltelt pár év, és most már konszolidáltabb szőke vagyok :) de ha belevágsz akkor a szemöldöködön világosíts picit. Vágatni ne vágass!
    Pusz
    Viki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy hogy írsz. Kb 1-1,5 hét múlva már szőkés leszek :D
      belementem :D és köszi a szemöldökös részt is, lehet, hogy világosítani fogok rajta, mert szerintem zavarni fogja a szememet a kontraszt :D de majd meglátom...
      világ életembe szőke akartam lenni, most meg úgy izgulok mint egy óvodás :D

      Törlés
    2. Sok sikert! :))
      Vegyél jó olajos hajvégápolót is szükséged lesz rá :p a szemöldököd meg majd meglátod, én láttam már fekete(!) vastag szemöldökkel szőke lányt és NEKI jól állt, nekem pl nem lenne jó, de sötétíteni mindig lehet :)
      Viki

      Törlés