2013. június 6., csütörtök

Lovely Nr.127

megint egy körömlakkos bejegyzéssel jöttem Nektek. A napokban sikerült végre beszereznem 2 új Lovely körömlakkot, végre nálunk is kapható már. Az egyik a Baltic Sand kiadásból van, azt később mutatom meg Nektek, megmondom az őszintét, még ki sem próbáltam, de már nagyon hívogat, csak eddig a zöldet tesztelgettem, próbálgattam mit is bír. közelebbi kapcsolatom a Lovely-val eddig nem nagyon volt, vagyis van 2 régi lakkom tőlük, szeretem is őket, minden oké.



kíváncsi voltam, hogy a formulában, textúrában, ecsetméretben és egyéb belső tulajdonságokban változtak e lakkok, mert nekem gyanús volt, hogy csak  a külsővel bíbelődtek. Nagyon sok szép szín került palettára, én  sok sötétebb árnyalatot véltem felfedezni, alig tudtam választani és nem azért, mert olyan sok szép volt, hanem mert épp az, hogy nem. Nekem ezek a sötét lilák, kékek most egy ideje a "nem gyere be:D" kategóriába tartoznak.

Végül a nagy tehetetlenségben választottam egy olyan színt ami még nem található meg a kollekciómban és csak ezért is vettem meg. Nem voltam elájulva tőle, egy nagyon picit izgatta a fantáziámat, hogy állhat majd a körmömön, hazavittem és egyből kipróbáltam. 1 rétegben botrányos, mintha gombás lenne az ember körme, ilyen sárgás zöldes, semmilyen, 2 rétegben már tűrhető, de még a sárgás beütése mindig megvolt, ezután került még egy 3. réteg is, ezzel már úgy megbarátkoztam. El kellett telnie 2 napnak mire azonosulni tudtam a színnel, ez tipikusan az a szín amit tényleg nem "vennék fel" télen vagy ősszel. Most már amúgy eléggé bejön a színe magamon.





a lényeg pedig, hogy ( a 3 Ziaja narancsolajos  ajándékcsomag nyertese pedig: Kurdy Zsuzsanna Dóra, Halmosi Judit, Attiláné Fleck Helga) 3. napja van a körmeimen mindenféle kopás nélkül amit ugye most úgy kell felfogni, hogy az én gyatra kis görcs körmeimen amik törnek, szakadnak ..ez eredmény. Én 333-335 forintért vettem kb. ennyiért nagyon nagyon megérte, eredeti áruk 500 forint körül van, én most jobban szeretem mint az essence lakkjaimat. Fogok még vásárolni több színt is, ha találok ínyemre valót :)

Ti mit gondoltok erről a színről? Eltudnátok magatokon képzelni? Próbáltátok már az új Lovely lakkokat? Van kiforrott véleményetek? Esetleg kedvenc körömlakk márkátok? :)






8 megjegyzés:

  1. :)Pont most készítettem egy körmös bejegyzést ugyanezzel a zöld Lovely lakkal:) Este kerül csak ki a blogra.
    Nekem nagyon bejön ez a szín, igazi nyári!!
    Ami nem tetszik benne, hogy nehezen szárad és hogy nem volt annyi kreativitásuk, hogy fantázia neveket adjanak a lehangoló számozás helyett.
    A Baltic Sand vonalból egyik szín se tetszik annyira, de biztos megveszem majd valamelyiket mert érdekel!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A száradással nekem a Rose Nail lakk után semmi bajom nincs, tény, hogy egy nyúlfarknyit nehezen szárad, főleg a 3 réteg után, de tűrhető, ja és szépen megtartotta a fényességét is :)

      Törlés
    2. Igen, a gél(fény) hatás hibátlan.Reggel kentem fel még csak fel, úgy hogy a tartósságára kíváncsi leszek.

      Törlés
  2. Szuper köszönöm szépen örülök neki! :)

    VálaszTörlés
  3. Csodaszépek ezek a lakkok a zöld nagyon tettszik. :)

    VálaszTörlés
  4. Írtam e-mailt a temesaniko@freemail.hu címre!! Várom a válaszod.

    VálaszTörlés
  5. Gratulálok a többi nyertesnek. :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szép a színe, igazán üdítő rápillantani. :) Most pont örülnék egy ilyesmi lakknak. :3

    VálaszTörlés