2013. június 4., kedd

Rose Nail körömlakk az én szememben

sok rosszat lehet hallani mostanában az új rose nails lakkokról. nekem sincs az a felhőtlen kapcsolatom velük, de mindenképp szeretném megosztani veletek az én tapasztalatomat. pár napja, vagy hete vásároltam egy gyönyörű és még annál is szebb lilás levendulás színt, ami a 012-es árnyalatra hallgat. Igazából meglepően nagy a színválasztéka a márkának, szebbnél szebb színek..ahhh tiszta mennyország a Kincses Sziget e célból, meg amúgy is ;)

Szóval régóta kerestem már egy ilyen, vagy hasonló színű lakkot, de egyszerűen sehol sem találtam. Elsőre mikor ránéztem azt mondtam, hogy nem érdekel, hogy ha akár 24 óra alatt is szárad meg, de komolyan nekem ez lesz A lakk. Én a "kisebb" 12ml-es változatot vettem meg, a nagy 18ml-eset abszolút feleslegesnek éreztem, és ugyan már, ez sem fog elfogyni soha. Ennek az ára 220 forintba kerül, a nagy 18-asé 300 forint.

Mikor először használtam eleve arra számítottam, hogy órákat kell majd úgy ülnöm, vagy tüsténkednem, hogy úgy védem a körmeimet, mint a hímes tojást. Ez így is lett. Tényleg elég lassan szárad, de számomra egyszer sem volt az az idő, hogy ne bírtam volna kivárni, hiszen élek halok ezért a színért, szerintem nagyon nőcis, dögös, engem hamarabb lázba hoz, mint egy vörös társa. Nem akarok túlozni, de valahogy olyan 2-3 óra után vált stabillá a körmömön a dolog, addig is száraz volt, mindig leszoktam tesztelni a számmal, hozzáérintem a köröm felületét, ha ragad értelem szerint még baromira nem száradt meg. Ez olyan 10-20 perc, utána már száraz, de becsapós, mert azért még "mozog" és gyűjti a nyomatokat. Remélem értitek mire gondolok. Volt egyszer olyan is, hogy hamarabb száradt meg, egyszer így máskor úgy, szerintem ez attól is függ, hogy milyen állapotban vannak az ember körmei.

A tartósságán viszont leesett az állam. Tudni kell, hogy nekem amióta műkörmöm volt, egyszerűen azóta nem jöttek rendbe a körmeim, nagyon szárazak, törnek, repednek, szinte 1 lakk sem tud 1-2 napnál tovább "telepedni" rajtuk. Ez viszont 4 napig is kibírta. Van is egy elméletem ami beigazolódni látszik. Szóval úgy hangzik, hogy azok a lakkok amelyek gyorsabban megszáradnak rövidebb ideig bírják a körmökön, és azok amelyekre várni kell és hosszabb idő mire "megkötnek", azok bírják a strapát igazán, mert van idejük "összeforrni" a körmeinkkel. Ez így elég furán hangzik, de csak gondoljatok bele, vagy próbáljátok ki, én napok óta ezen agyalok. :)





Tudom, hogy sokan nem engedhetik meg azt, hogy órákat azzal töltsenek, hogy várják, megszáradtak e már a körmei, de aki teheti vagy van több ideje, ennyi pénzért én újra kipróbálnám.

Mindenesetre én nem bántam meg, hogy megvettem, főleg ennyi pénzért. 1-2 szín megvásárlásán még gondolkozom, de nem nagyon akarok bevásárolni belőlük, mert nem a türelmemről vagyok híres azért :D




Ti próbáltatok már Rose Nails körömlakkot? Van sajátos tapasztalatotok vele? Nekem régebben volt egy csillámos régi kiadású lakkom, azt is szerettem. 








1 megjegyzés: