2013. május 27., hétfő

palicsi beszámoló

nagyon jól sikerült kiránduláson voltunk, baromira élveztem az egészet, kicsit szomorkodtam is mikor haza kellett jönnünk, de mindenhol jó, de legjobb otthon.

 pénteken indultunk 1kor, én már délben elindultam és még korábban keltem, olyan 7-8kor, hogy időben kész legyek, haj, ruha meg ami kell. fél egykor gyűltünk össze és kollektíven indultunk el a buszpályaudvarra, odafele menet szerencsésen eltörtem a bőröndöm kerekét, így egész úton cipelnem kellett a 20kg-os bőröndöt kb, olyan idegbeteg voltam, na mondom nagyon jól indul ez az egész. Persze az egyetlen hímnemű elől kóborolt valahol, ameddig én hátul szenvedtem, hátra nem nézett volna, de mindegy is :D odafele menet nagyon gyorsan átértünk a határon az egész út határral együtt 1 óra volt kb, persze addig hülyültünk a csajokkal a buszon, kevés időnek tűnt az egész út. A szállásunk a mindenki által ismert palicsi állatkert mellett volt szinte közvetlen, annak látogatását az utolsó napra hagytuk. Péntek délutáni program volt a szobák elfoglalása és stoppolása, persze mi egyből kifogtuk a legfentibbet, baromi jó volt. Később lementünk a tóhoz, ettünk fagyit, meg valami kvíz kérdésekre válaszoltunk, utána visszamentünk a szállásra, kajáltunk és jött az este amikor mindenki a teraszon gubbasztott, ittunk, ettünk...emlékezetes dolog a vodka-gumimaci, ami mindenkinek annyira ízlett, hogy szinte egész nap eléltünk volna rajta, csak hát elfogyott :'(






szombaton keltünk korábban, vagyis igazából le sem feküdtünk csak 2 órára, mert én speciel nem szoktam még meg az ágyat, ami kényelmes volt ugye, de idegen hely..blabla. 4kor kipattant mindenki szeme, legalábbis Mecsué meg az enyém tuti. 6kor én már teljes harci díszben, sminkben rohangáltam az udvaron és ébresztettem a lakókat :D reggeliztünk, elmentünk a szabadkai piacra ahol vettem pár dolgot, később azokat is megmutatom. utána várost néztünk, az nem tetszett, mármint fáradtak voltunk és az egész túl monoton volt, már mindenki nyűglődött. Bementünk a városházára ahol épp esküvő volt, valami templomban is voltunk, ciki, nem tudom, csak az rémlik, hogy 1 wc volt 8 milliónkra :D ezek után végre és hál' istennek kajáltunk, bementünk a mekibe, ezáltal a fél csoportot elhagytuk és ment a ki hol lehet és mért nincs a megbeszélt helyen dolog. Én kicsit rosszul lettem, fáradság meg ami kell, sietettem őket, haladjunk haza. 6ra vagy 7-re értünk vissza a szállásra, ekkor mindenki ledőlt egy kicsit és szinte ugyanaz az estét éltük át mint előtte nap csak több punnyadással. Keresni akartunk valami bulit, de konkrétan az erdő közepén voltunk, hideg is volt, esett is, lemondtunk róla, de azért a hangulat megvolt.


városháza dísztermének plafonja



vasárnap reggel negyed 9kor volt reggeli, már sokkal jobban aludtunk, kipihentük magunkat úgy 50%-ra az előző esti -1% helyett :D páran elmentek boltba, de amúgy indultunk az állatkertbe ami engem speciel nem hozott annyira lázba, a vidrák után azóta is sírok, kell egy vidra..



Vidra mama és papa..elkapták a térképemet :)


oroszlánokat meg macikat néztünk..eltévedtünk, pedig megakartuk nézni a fóka etetést, de már olyan fáradtak voltunk, hogy inkább vissza mentünk a szállásra, ahol már pakoltak utánunk, de azért bemehettünk, meg picit lustizhattunk, netezhettünk. Wifi  az udvaron volt csak elérhető így aki netet akart szarrá fagyott. bevártunk mindenkit, még volt 2 óránk, mert a programba séta volt beiktatva, de az idő miatt inkább kártyáztunk és zabáltunk a nappaliban és mikor elértük a 2 órát mentünk a buszhoz ami már nem volt különjárat hanem menetrend szerinti. Sokat vártunk rá, vagy 20 percet. visszafele menet a határnál álltunk vagy 1 órát, a sort nem is láttuk, én majd bepisiltem, wc-t kerestünk, találtunk hál' istennek, nem bírtam volna ki hazáig. Figyeljétek ezt a logikát: a WC ára vagy 1 euro vagy 100 dinár vagy 150 forint. hahah. Végül átszálltunk egy másik buszra mondván hogy senki nem akar várni még 1 órát és röszkei busszal mentünk haza viszonylag lassú tempóban.

haza érve pedig a kiccsaládom várt egy kis szülinapi menüvel és persze tortával. Volt gyümitorta és rigójancsi torta, nekem az utóbbi jobban ízlett és csak azt sikerült megörökítenem, a gyümölcs torta nem volt túl hosszú életű, mindenki az ette..



ennyi lettem volna mára, kicsit le is betegedtem az út során, elég hűvös volt, éjjel meg szabályosan jéghideg és nem kellett sok, hogy megfázzak. Most pihengetek, holnap elmegyek orvoshoz hátha kapok egy kis "szabit" :))))




 Ti voltatok már Palicson vagy Szabadkán? Egyébként kíváncsiak vagytok mit vettem a szabadkai piacon? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése