2013. május 15., szerda

ADEN rúzsok, kedvenc rúzsok, olcsó rúzsok :)

Úgy mint egy körömlakk vagy egy szép cipő után, úgy egy gyönyör rúzs után is 'megfordulok'. Nem is olyan régen volt ez az ADEN lány verseny mely úgy körül vízhangozta az egész blogvilágot. Én semmilyen formában nem vettem ki a részem, és ezt úgy kell érteni, hogy nem nagyon hívta fel magára a márka a figyelmemet. Egyszerűen csak elmentem mellette, sokszor nem is figyeltem már oda, hogy mi is zajlik itt. Oka valószínűleg, hogy eddig nem ismertem a közelemben fellelhetőségét, csak interneten tudtam volna rendelni, az meg nem az én asztalom, nem szeretek várni. Aztán egy véletlen folyamán megláttam pár terméket a Kincses Szigetben, no mondom akkor tesztelésre fel, tényleg nagyon olcsóak voltak nem veszíthettem. Először egy rúzst vettem, aztán megvettem a másodikat, no meg legközelebbi látogatásom alkalmával a harmadikat is. Szerintem ezzel mindent elárultam :)

Facebook-on is posztoltam az első kettőről egy képet, szerettétek volna látni, kicsit megcsúsztam ezzel a poszttal, de jobb későn mint soha. 

Nekem ebben a rúzsban minden tetszik. A csomagolás, kiszerelés egyedül csak ezen a helyen a színválasztékból volt nagyon nagyon kevés, ha lett volna több értelmes árnyalat és nem csak azok a narancssárgás, csúnya öreges rózsaszín akkor többet birtokolnék háromnál. 

Nevük nincs, csak számuk, nem baj ez bár engem mindig megmosolyogtatnak a fantázianevek. Szerintem irtó édes tud lenni egy-egy ilyen kitalált név mint pl körömlakkban is a 'do you speak love' vagy a the boy next door' :)


Balról jobbra: 020-022-028


Nem akarok úgy állást foglalni, hogy melyik a kedvencem, mert rájöttem, hogy mindig épp az ami a számon van, de talán egy pöppet a 028hoz húz jobban a szívem, mert egy igazán különleges fukszia szín :)

020

Nagyon szép kicsit visszafogott szín, nem túl Barbie-s, de közelít hozzá. Hétköznapokra a legtökéletesebb a három közül :)


028

Különleges. Ez az a szó ami elsőre eszembe jut róla. Sajnos a képek ezt a színt valamiért nem igazán akarják visszaadni. Amikor először viseltem rengeteg pozitív visszajelzést kaptam.



022

A boltban egy hús színű kicsit nude-abb színt láttam benne, köszönhető a borzasztó fényviszonyoknak vagy éppen a fények hiányának. De nem bánom, nagyon tetszik ez a szín. Nem épp piros piros, hanem inkább az az a húsosabb, természetesebb fajta. Egy kis narancssárgát és koralszínt is vélek felfedezni benne :)



Most hogy így megírtam ezt a posztot, látom a képeket még jobban elszomorít, hogy nem találtam közelben más árnyalatokat, mert itt jön a lényeg. Mint írtam a színek mesések, pigmentáltak, nagyon krémesek és nem szárítják a szájat. Tartósságból is jeleskedett evés ivást nálam bírnak, megkopnak ugyan, de a szín marad és csak frissíteni kell egy nagy zaba után azért :) Főleg a 028, mely nagyon ragaszkodó, ha egyszer felkented akkor az ha nem is frissíted és kened újra a nap folyamán az ott marad egy bizonyos mértékben a szájon. 


Az áruk olyan szempontból változó, hogy én az első kettőt 650-ért vettem a harmadikat már 699-ért, de ez sem vészes, nagyon is jó. Ennyi pénzért, ilyen jó rúzsaim még nem voltak és aki teheti csekkolja le őket, megéri :)


Ti használtatok már Aden terméket? Tudtok ajánlani olyat amit mindenképpen próbáljak ki? Esetleg rúzsotok van a márkától vagy ki szeretnétek ezek után próbálni? :)

7 megjegyzés:

  1. Budapesten hol lehet ilyen rúzsokat venni? :) Nagyon szépek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos csak tippelni tudom, hogy pl nyugati aluljáróban vagy fodrászkellékes üzletekben.

      Törlés
  2. A rókusi tescoban is lehet aden cuccokat kapni, ott a választék is azt hiszem,nagyobb,mint a kincsesben.

    VálaszTörlés