2015. november 17., kedd

Az ikon | Versace Bright Crystal

Mivel a statisztikák azt mutatják, hogy szeretitek az ilyes fajta bejegyzéseket, amikor parfümökről írok bővebben ezért úgy döntöttem lassan, de biztosan befogom mutatni az összes általam birtokolt parfümömet a blogon. Eddig jó párat írtam már ebben a témában, de még rengeteg van amiről tudnék írni, úgyhogy ha szeretnétek még még ilyet akkor írjátok meg. :)

A mai "alanyom" egy ikonikus darab, ha mondhatom így. 2006-ban jelent meg, azóta sok millió nő tudhatta magáénak ezt a parfümöt. Rengetegen szeretik, rengetegen újra veszik. Én is ebbe a kategóriába tartozom, hiszen az első üvegemet, ami ugyan csak egy 30 ml-es volt, de már 1 éve vásároltam, és el is használtam.
Tudtam, hogy nem maradhat üresen a helye, és eddig semminek nem sikerült pótolnia, ezért úgy döntöttem újra beszerzem, de most már a legnagyobb, 90 ml-es kiszerelésben.

Egy gyümölcsös-virágos illatról van szó, ami abszolút nem meleg, nem hivalkodó, nem túlzó illat. Tökéletes egész évben, de főleg a nagy melegben, amikor az ember nem visel erős parfümöt, de szeretne illatozni. A Bright Crystal a Versace ház legkeresettebb parfümje, nem is akármiért.
Szinte mindenkin jól áll. Nem kell vele trükközni, minden alkalomra megállja a helyét.
Első fújáskor még nagyon friss és citrusos, de ahogy leszárad, eggyé válik a bőrrel azzal a lendülettel válik selymesség, és csodássá az ember lányán.



Főbb összetevői a magnólia, bazsarózsa, lótusz virág és a gránátalma.

EDT verzióban érhető csak el, evégett nem olyan koncentrált az illata, azonban egész nap lehet érezni, finoman kíséri el viselőjét a nap végéig.

Ha jellemeznem kellene, számomra egy hideg, harsány, de jellegzetes, citrusos illat, amit bárki magáénak érezhet. Akárhányszor viselem nekem a frissen leesett hó jut eszemben, hiába van tele friss virágokkal...



                                  Szagoltátok már? Van kedvenc, ikonikus parfümötök? :)




2 megjegyzés:

  1. Nálam is alap a készletemben ez a parfüm, mondjuk én inkább tavasszal-nyáron szeretem, de tényleg bármelyik évszakban megállja a helyét...Nekem (az egyik) kedvenc - és sokak által kedvelt - parfüm a Dior-ház Miss Dior 2011-es kiadású EDP-je...Nagyon kellemes, púderes, édeskés, de ennek ellenére nem tucat illat, magabiztosságot ad a viselőjének, pl. mikor vizsgázok az egyetemen, mindig ez van rajtam :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ugyanígy vagyok a D&G The One-al. Egyébként a Miss Dior-okat még nem mertem megszagolni, mert annyira drágák, és tuti beleszeretnék valamelyikbe :D

      Törlés