2012. május 15., kedd

Nem épp zökkenőmentes kapcsolatom az Oasap-pal...

Remélem még / már nem unjátok, hogy szinte mindenkinél ez folyik még a csapból is, de mindenképpen szerettem volna pár sort írni erről a cégről aki támogat rengeteg bloggerinát, és most már engem is. 

Először mikor jelentkeztem ebbe a programba azt sem tudtam mit kell csinálni, hogy bevegyenek, ezért Krisz segítéségét kértem aki mindent elmagyarázott Nekem, szóval KösziPuszi Krisz :D Viszonylag hamar megvoltunk a regisztrációval, vártam a levelet, a jóváhagyást. Egy ideig nem jött semmi aztán jött egy e-mail, hogy kaptam 10, tíz, TÍZ dollárt. Kicsit furcsálltam hiszen mindenki 30-at kapott, nekem meg akkor már mikor eldöntésre került volt vagy 300+ követőm szóval ezt sem értettem és kommenteim is 20-at ütötték. Mondom nem érdekel, mivel ennyiből nem tudnék vásárolni semmit, mert kb egy Ebay-es 0.99$-os fülbevalóért elkérnek 8-9 dolcsit hát szerintem felháborító. Azért is, mert hülyének nézik az embert.
Egy időre ráhagytam és megszakítottam a kapcsolatot. Annyira nem is izgatott a dolog, hogy én onnan bármit is rendeljek, meg voltam én az Ebay-el ahonnan igaz magamnak kell állnom a költségeket, de legalább nem alázkodom meg. Na mind1, lehet kicsit furán fogom fel a dolgokat. Egyébként az is felmerül bennem, hogy az elején még mindenkinek kiosztják a 30$-t aztán meg egyre többen lettünk és már nem akarnak annyi mindenkit támogatni így kiszúrják az ember lánya szemét ennyi pénzzel. Ne értsetek félre, most nem hálátlanul írom ezt, mert azért oké 10$ is jó, meg 2000 valahány száz forint, de az oldalhoz képest semmi, mert ebből értelmes és jó minőségű dolgot aligha tudok venni.

Eltelt egy kis idő és írtam nekik, hogy nem értem, hisz a kritériumoknak eleget tettem, megvan a 300+ követő és átlagosan a bejegyzések alatt is több mint 10 komment van. Nem elég ez nekik? Hisz ez áll a nem tudom hol, a feltételekben. Erre kaptam egy levelet kb úgy jött le ez nekem, hogy "ne rinyálj te k*rva kapsz rá 5 dolcsit" :D szóval a mostani keretem 15$ volt. Remélem legközelebb 1 centet majd még ráraknak..vagy ha nagyon nagylelkűek akár 1 $ -t is.

Remélem senki sem érti félre, hogy most én nem azért vagyok / voltam kiakadva, mert nem értem be azzal a 10-essel, hanem mert láttam, hogy akiknek még annyi követője sincs mint nekem megkapták a 30$-t és ezt nem érzem fair játéknak. Ma kaptam még egy e-mailt, melyben leírták, hogy elküldték a csomagot, kíváncsi vagyok milyen lesz és mennyi idő alatt kapom meg.

Egy kis összehasonlítás

Ez az óra Oasap-on 30$, Ebay-en 4$

Contrast Bezel Bracelet Watch

Ezek a gyűrűk 20$-t tesznek ki, Ebay-en 4-5$-ért vesztegetik.

Distinctive Oversized Jewelry Ring

Ez a Clutch pedig 24$, fellelhető 8-10$-ért Ebay-en.
Oversized Simple Envelope Clutch Bag

Épp csak egy kis morzsa, hogy mi mennyibe kerül ezen az oldalon. Mondanom sem kell, hogy saját zsebből innen nem sok mindent vennék,kb semmit.

Csak, hogy ne csigázzalak Titeket tovább, én egy ilyen szépséges nyakláncot választottam magamnak, ez került 13$-ba. Mivel 15$ keret volt és én csak 13-ba vásároltam valahova eltűnt az a 2$, érdekes, nincs már a számlámon.

Exquite Elegant Necklace with Embroidered Design

Titkon (oké, ez már nem titok:D)  azon reménykedek, hogy egy idő után, mint másoknak, nekem is feltöltik majd 30$-al a kártyám és akkor végre vehetek egy táskát, és eleget tehetek a mániámnak.

Ezek tetszenek jelenleg

Elegant Tassel Detail Zipped Shoulder Bag

Chic Bowknot Side Rings Detail Shoulder Bag
Punk Style Rivet Trim Textured Faux Leather Shoulder Bag


Nektek milyen a viszonyotok ezzel a céggel? Megvagytok vele elégedve? :)


16 megjegyzés:

  1. A barna táska nagyon tetszik, de az ára, hát nem kevés. A nyakláncot szívesen megnézném a nyakadban is, nagyon különleges. Nem akarok okoskodni, de én az egyetemen tanulok PR-t és hát amennyi nekem lejött ebből az egész blogger-akciójukból, hát nagyon rosszul ütött vissza nekik. Igaz én csak papíron tervezek ilyen kampányokat, nem láthatom egészében. De csak véleményként mondom (írom).

    VálaszTörlés
  2. Én is "csak" 20t kaptam, nem 30t pedig direkt megvártam h jóval 300 fölötti követőm legyen, de aztán már másoknál is olvastam ugyan ezt. :/

    VálaszTörlés
  3. Nem tudom mit vagytok úgy oda ezért az oasapért, 300 követőm lenne, akkor se kellene onnan egy cucc se. Meg azért pitiztek, meg regisztráltok, hogy ingyen kapjatok cuccokat, amik ráadásul halál gagyik? :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülnél te ilyen gagyi cuccoknak...pfff...És tudod mit? NEM, NEm azért pitizünk, hogy ingyen cuccot kapjunk, hanem mert megérdemeljük, mert dolgozunk érte, hogy ezt megkapjuk...ma már semmi sincs ingyen, így minden lehetőséget ki kell használni, ha ez neked nem tetszik, kérlek, nagyon szépen kérlek, tartsd meg a véleményedet, MAGADNAK!

      Törlés
    2. Nem fogom megtartani a véleményemet magamnak, már megbocsáss nem vagy te nekem senkim se, hogy utasítgass erre vagy arra. Ha nem tetszik, akkor korlátozd kik írhatnak megjegyzést, ha ennyire nem tudod elviselni a kritikát.
      És akkor ez a stílus, amit megengedsz magadnak most, hát ne is haragudj..ilyen egy """"""""""""""beauty blogger""""""""""""""" ? hát ezért nem leszel te soha olyan bloggerina, akik esetleg többet ér el, mint hogy az oasap 10,max 15 dollárt tölt fel az egyenlegére és ez a legnagyobb problémája.
      fulladj bele a kis zs kategóriás oasapos ékszereidbe, meg cuccaidba te kis proli.

      Törlés
    3. Hány éves vagy? 12? Oké, ülj le és ha csak ennyit érsz, tényleg maradj csöndben, mert ez szánalmas. Menj, éld az életedet és ne itt trollkodj, köszönöm. Ja és ez a részedről nem kritika volt, hanem bántás és rosszindulat, ebből senki sem kér, főleg, nem névtelenül írogatva, ha annyi merszed van írd ide, hogy ki vagy, jelentkezz be és vállald fel az arcod, enélkül meg szart sem érsz a szememben a próbálkozó hozzáállásoddal...Sajnálom.

      Törlés
    4. Nem minden cucc gagyi minőségű! És ez nem pitizés, normális, ha Nikó ezen ki van akadva, merthogy van aki kevesebb, mint 150(pl) követővel megkapta a 30dollárját, szóval valószínűleg ha több követőd van több erőtidőtenergiát fektetsz bele a munkába. Ez Nikó blogja, szóval szerintem megengedheti magának ezt a stílust, hogy leossza a beszólogató prolizó prolikat!

      Törlés
  4. Én sem értem ezt az oasap cirkuszt, első bejegyzéseknél mr láttam, hogy ebayen minden pár dolcsi, mert rendszeresen rendelek onnan.

    VISZONT: Hol láttál ilyen órát? baromira bejön és 4 dollárért vinném a lilát!
    Link? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak a feketét láttam anno, meg is rendeltem, csak nem érkezett meg a csomi és visszakaptam az árát. Egyébként meg Neked is ugyanannyi megkeresni mint Nekem.

      Törlés
    2. én csak ezt találtam,ami hasonló,de ez is 6 dolcsi: http://www.ebay.com/itm/Crystal-Bezel-Stainless-Steel-Studded-Dial-Ladies-Bracelet-Bangle-Wrist-Watch-/320895854062?pt=Wristwatches&var=&hash=item4ab6e225ee#ht_3407wt_1139

      Törlés
    3. Nem, nem ez volt, rendben, ahogy lesz rá időm megkeresem Neked...

      Törlés
  5. az az óra nekem is bejön ennyiért. :D

    VálaszTörlés
  6. Nekem megvan az a nyaklánc amit rendeltél, szintén ebay, bár lehet h ez volt vagy 4$ is :D
    Amúgy esztem is úgy van, ahogy Izolda mondja, ez a program az eladásösztönzést segítené, de mivel sokan elégedetlenek voltak, és ezt (szerencsére) meg is írták, kétlem, hogy százával-ezrével vásárolnának az olvasók náluk, dehát ezért csak magukat hibáztathatják.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon bejön ez a lánc, én eleinte tök nem is tudom mi a jó szó rá, nem irigy voltam, hanem rossz érzés volt, hogy én nem tartok még itt. Szóval érted, nyilván jóval később kezdtem mint Ti, meg nem ott tartok, csak maga ez a folyamat, meg csomó szép cuccot találtam, de aztán ahogy elnéztem, max. a ruhák miatt "bántam" a dolgot, mert tényleg nagyon soknak tartom én is az ékszerek árát :S

    VálaszTörlés
  8. Niko,ahogy írtad,hogy 13 ért rendelted és az a 2 dolcsi is eltűnt az így szokott lenni. Ne még oasap-ról nem rendeltem, de én is voltam ár azon szerencsések közt akik kaptak pár "creditet" amit le lehetett vásárolni,és direkt úgy csináltam,hogy maradjon rajta vmennyi,és majd gyűlik majd hozzá még szépen. De az első vásárlásomnál nullázódott az egyenlegem. Furcsáltam én is, de nem bántam.2 hét múlva jött a rendelésem, egy Helia-D csomag,amit a nagyim szülinapjára rendeltem(mert ő nagy mániákusa a márkának:D). Szóval aki a kicsit nem becsüli az a nagyot nem érdemli.. Nem azért írom,mert mittudom én telhetetlennek tűnnél,és te is a 30 dolcsira hajtanál, hanem tudod, kicsiből lesz a nagy. Kitartást. Tehetséges vagy, lesz még alkalmad ilyenekre,és akkor lehet te kapod a max "creditet" és mások alig valamicskét. És lehet az is,hogy tényleg rengetegen pájáztak,és nekik is véges a jótékonykodási kasszájuk.
    Puszi neked, és jó blogolást a továbbiakban.
    u.i: már várom a bejegyzést a nyakláncodról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy! Úgy örülök az ilyen kommenteknek! :)
      Legyen szép napod és amint érkezik a nyaklánc mutatom is :)

      Törlés