2016. április 25., hétfő

| Avon Premiere Luxe Oud Parfüm férfiaknak |

Ismét a férfiaknak kedveztünk, vagyis az Avon kedvezett a drága páromnak azzal, hogy elküldte ezt a parfümöt tesztelésre, hogy kipróbálhassa, tesztelgesse, és aztán egy kerek véleményt formáljon róla.


Szuper, megnyerő, elegáns csomagolása van ennek a parfümnek. Abszolút luxus kategóriát kelt. Ha nem tudnám, hogy Avon-os termékről van szó tuti, hogy meg sem mondanám róla.
És ugyanígy volt vele G. is. Először nem tudta mit is akarok én "rásózni". Mint egy kisgyerek karácsonykor, úgy bontotta ki a fóliájából ezt a parfümöt.
Még jó, hogy nem tudta elsőre, hogy Avon-os, ugyanis Ő nagyon szkeptikus ezzel a márkával kapcsolatban, főleg a parfümjeikkel.

Legelőször egy tesztpapírra fújtuk ki, ahol nagyon kellemes, fűszeres, erőteljes illata volt. Aztán a bőrén is megszaglásztuk, ott azonban nagyon virágossá változott az órák múlásával. Kijelentette, hogy neki ez nem tetszik. Azt mondta egész nap érződött rajta ez az illat, és Ő nem tudta magán elviselni. Ezért úgy döntöttem, hogy ezzel még nem írjuk le a parfümöt, tovább adtam Édesapámnak. Valahogy rajta teljesen más. Sokkal egyedibb, sokkal felismerhetőbb illat. Az elején fűrészporos illata volt, ezt Ő így kijelentette...aztán változott át egy kellemesen meleg, virágos-fahéjas illattá.

Neki nagyon tetszett, viszont rajta már nem annyira tartós. A nap végéig rajta nem tartott ki, a ruháit sem fogta be az illat. Ezzel szemben G. egész nap érezte saját magán is, és én is mikor munka után hazajött.
Sokat számít kinek milyen a bőre, és azzal, hogy tud azonosulni a parfüm.


Mindent összevetve szerintem ez egy olyan illat ami inkább az idősebb korosztálynak áll jól. Apa szerint szuper lenne, ha kijönne egy aftershave belőle...szívesen használná/viselné.

Egy kis érdekesség: Azok a nők akik nyitottabbak az erősebb, maszkulin illatok felé bátran kipróbálhatják ezt a parfümöt, ami majdhogynem unisex illatként is funkcionál. 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése